A Debreceni Egyetem MediChoir Hallgatói Kórusa tizedik alkalommal rendezi meg Zenélő medikusok című tavaszi jótékonysági koncertjét május 6-án, szerdán. A koncerten Mendelssohn, Bartók, Bach, Kodály művei mellett Elvis Presley dala is felcsendül a jelenlegi és az egykori debreceni orvostanhallgatók közreműködésével a Zeneművészeti Kar Liszt termében. Az esemény bevételét egy beteg gyermekeket segítő alapítványnak ajánlják fel.
Hírek
Folytatódott a kuratóriumi látogatássorozat a Debreceni Egyetem szervezeti egységeinél, legutóbbi alkalommal a DE Szolnok Campus látta vendégül a fenntartó Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány delegációját. A találkozó középpontjába a campuson elvégzett infrastrukturális fejlesztések, a képzésbővítési lehetőségek és az egyetemi karokkal való további együttműködések álltak.
Átadták a IV. Károly királyról elnevezett dísztermet a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Elnöki Hivatalának épületében. Az ünnepi rendezvénnyel a király 1918-as debreceni látogatásának állítottak emléket, melynek során IV. Károly és felesége, Zita királyné jelenlétében felavatták a Debreceni Magyar Királyi Tudományegyetemet. A történelmi jelentőségű eseményt emléktábla is megörökíti az intézményben.
Huszonöt éve jött létre a Debreceni Egyetem Reumatológiai Tanszéke, a Reumatológiai és Immunológiai Klinika pedig idén ünnepli megalapításának ötödik évfordulóját. A jubileum alkalmából rendezett pénteki tudományos ülésen megemlékeztek az iskolateremtő elődökről és áttekintették az intézmények jelenlegi betegellátási, kutatási és oktatási eredményeit, hangsúlyozva a szakmai műhelyek folyamatos fejlődését, hazai és nemzetközi jelentőségét.
Nemcsak a gazdák munkáját könnyíti meg, hanem tudományos alapokra helyezi a fenntartható és stresszmentes állattartást az a precíziós technológia, amelyet a Debreceni Egyetem kutatói tesztelnek Kismacson. A szakemberek olyan, lábra szerelhető szenzorokkal monitorozzák az állományt, amelyek a szarvasmarha-ágazatban már bizonyítottak, de a kiskérődzőknél még nóvumnak számítanak. Részletek a DE M. Tóth Ildikó Sajtóközpont saját gyártású tudományos sorozatának legújabb riportjában.
A hazai tudományos élet több évszázados eredményeit, regionális sikertörténetét foglalja össze egy negyven poszterből álló kiállítás, mely a Magyar Tudományos Akadémia alapításának 200. és a Debreceni Akadémiai Bizottság fennállásának 50. évfordulója alkalmából nyílt az Emlékkertben. A tárlat célja, hogy bemutassa a kutatások és a tudományos élet képviselőinek társadalomformáló, sorsfordító jelentőségét.
Látványos kémiai kísérletekkel vártak általános iskola felső tagozatába járó gyerekeket a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Karán szerdán. A Föld napjához kapcsolódó program szervezői remélik, hogy egyre több fiatal választ majd természettudományokhoz kötődő pályát.
A Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár is csatlakozott a magyar kultúr- és tudománydiplomácia egyik bölcsőjének számító bécsi Collegium Hungaricum százéves múltját ünneplő tárlathoz. A DEENK különleges és ritkaságnak számító, a korabeli Bécset, valamint a collegium első éveit felidéző kötetekkel járult hozzá a kiállítás gazdag anyagához.
Április 21-től, keddtől az intenzív és a szubintenzív osztályok kivételével már nem kötelező az orrot és a szájat eltakaró maszk viselése a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Nagyerdei, Kenézy Gyula és a berettyóújfalui Gróf Tisza István Campusán. A szabályokon azért enyhítettek, mert folyamatosan csökken a légúti panaszokkal orvoshoz fordulók száma.
Húsz szekcióban több mint 130 előadás hangzott el a második Országos Sántha Kálmán Tudományos Kerekasztal konferencián. A Debreceni Egyetemen április 17–19. között megrendezett fórumon a tudományos tevékenységet végző hallgatók ismertették kutatásaik eredményeit az orvos-, a fogorvos- és a gyógyszerésztudomány, illetve a népegészségügy területéről.