A Debreceni Egyetemen zajló mikrobiommal kapcsolatos kutatások eredményeiről, elsősorban azok klinikai, onkológiai vonatkozásairól számoltak be az intézmény szakemberei egy nemzetközi szimpóziumon. Az eredmények bemutatása mellett a csütörtöki tanácskozás lehetőséget teremtett új kutatási együttműködések kialakítására, melyek a jövőben újabb gyógyszerfejlesztési programok elindítását alapozhatják meg.
Hírek
Ünnepi díszkivilágítást kapott a Debreceni Egyetem Klinikai Központ mindhárom campusa az elmúlt év adventi időszakában. Új kezdeményezésként a Kenézy Gyula Campuson adventi kalendáriumként, december 1-jétől naponta egy-egy újabb feldíszített ablakban gyulladtak fel a fények. A legkreatívabb alkotásokat kedden díjazták.
A daganatos betegségek korszerű kezelési lehetőségeiről, a célzott és immunterápiás eljárásokról, valamint a legmodernebb sugársebészeti technológiákról, illetve a szűrés kiemelt szerepéről esett szó a Kossuth Rádió Délelőtt című, január 5-ei műsorában. Az élő adásban a Debreceni Egyetem szakemberei, Kovács Árpád, az Onkoradiológiai Klinika igazgatója és Árkosy Péter, az Onkológiai Klinika vezetője adott átfogó képet az intézmény onkológiai ellátásáról és a jövőbeni fejlesztési irányokról.
Az új év első hajdú-bihari babája Ajsa Lilla január 1-jén 0 óra 1 perckor született a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Nagyerdei Campusán. A kislány teljesen egészséges.
A mesterséges intelligenciában rejlő lehetőségeket, eredményeket és az ezzel járó kihívásokat mutatta be a közelmúltban rendezett szakmai eseményeken Hajdu András, a Debreceni Egyetem Informatikai Kar dékánja. A kari vezető ezeken a rendezvényeken arra világított rá, hogy az AI jelentősége minden munkaterületen jelentősen felértékelődik a jövőben, ami újabb feladatok elé állítja az informatikusokat, a DE IK azonban élére állt a mesterséges intelligencia által generált változásoknak.
Bagoly Zsuzsa egyetemi docens veszi át Kappelmayer János professzortól a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Laboratóriumi Medicina vezetését. Az új igazgató célja, hogy az intézmény kiváló szakmai alapjaira építve új lendületet adjon a diagnosztikai innovációnak és az integrált laboratóriumi ellátásnak, miközben tovább erősíti az oktatási és kutatási kiválóságot.
Jelentős fejlesztési szakaszába érkezett a Debreceni Egyetem Klinikai Központjának sürgősségi betegellátása: a Nagyerdei és a Kenézy Gyula Campuson már sikerrel működő modell bevezetése megkezdődik a berettyóújfalui Gróf Tisza István Campuson is. Az átalakítás célja a felnőtt- és gyermeksürgősségi ellátás hatékonyabb, egységesebb és a korábbinál is magasabb színvonalú működtetése, amelynek szakmai felügyeletét a jövőben Vágó Árpád főorvos elnöki megbízottként látja el.
A Debreceni Egyetem kutatásai a Nemzetközi Űrállomáson, a DE az Év hallgatóbarát egyeteme, világszínvonalú eszközfejlesztések a Klinikai Központban, kettős diploma az amerikai Dél-Dakotai Állami Egyetemmel, a Járműlabor átadása és az idén 60 éves Műszaki Kar bővítése új épületszárnnyal – ezek voltak egyebek mellett 2025 meghatározó sajtótémái. Az országos és a helyi sajtóban mintegy 25 ezer alkalommal említették a cikkek, a beszámolók, a híradások a Debreceni Egyetemet.
A Debreceni Egyetem és a HUN-REN ATOMKI kutatói új tesztrendszert fejlesztettek, mely a CERN-ben működő Nagy Hadronütköztető (LHC) által feltárt új fizikai jelenségek megfigyelésére szolgáló detektorok nagyfeszültségű tápegységeinek vizsgálatát segíti. A mérőeszköz képes akár tízszeres áramterhelést is szimulálni.
A korai stádiumú melanomák felismerését segíti az az új eszköz, melyet hazánkban egyedülállóan állami finanszírozásban vehetnek igénybe a betegek a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Bőrgyógyászati Klinikáján. Részletek a DE M. Tóth Ildikó Sajtóközpont saját gyártású tudományos, ismeretterjesztő sorozatának legújabb riportjában.