TÁMOP-4.1.1.C-13/1/KONV-2014-0001

Gyakorlatorientált és hallgatóbarát felsőoktatás

Sajtóközlemény

Hatvankilenc új tananyagot dolgozott ki és tette még gyakorlatiasabbá az élettudományi-klinikai felsőoktatást a Debreceni Egyetem öt kara 888 millió forintos európai uniós támogatással. „Az élettudományi-klinikai felsőoktatás gyakorlatorientált és hallgatóbarát korszerűsítése a vidéki képzőhelyek nemzetközi versenyképességének erősítésére” című pályázatban a Debreceni Egyetem a Szegedi Tudományegyetemmel és a Szegedi Biológiai Kutatóközponttal működött közre a Pécsi Tudományegyetem által vezetett konzorciumban. Az Általános Orvostudományi, Egészségügyi, Fogorvostudományi, Gyógyszerésztudományi és Népegészségügyi Kar részvételével 69 új egészségügyi és oktatási tan- illetve segédanyagot alkottak meg, nyolc nemzetközi partnerrel alakítottak ki együttműködést, és több mint 450 oktató vett részt szakirányú továbbképzésen. Olyan új szakok és szakirányok elindításának megalapozásához is lehetőséget teremtett a program, mint a dietetikus, a patológiai laboratóriumi analitikus szakirány, az odontotechnológus alapszak, valamint a gerontológiai mesterszak. A projekt kiemelt célja volt a felsőoktatáshoz kapcsolódó egészségipar fejlesztése, az orvosképzés nemzetközi piaci pozíciójának erősítése és az idegen nyelvű orvosképzés szakmai színvonalának növelése. Mindemellett szervezetfejlesztést is végrehajtottak, modernizálták a képzéseket, és karrierirodákat is létrehoztak az érintett intézményekben. Valamennyi karon korszerűsítették a hallgatói adminisztrációs ügykezelő informatikai hálózatot, továbbá az élettudományi-klinikai felsőoktatáshoz kapcsolódó informatikai és az alumni rendszereket. A projekt 18 hónapja alatt a Debreceni Egyetem együttműködések kialakítására törekedett a munkaerő-piaci szereplőkkel és a gyakorlati képzőhelyekkel annak érdekében, hogy az egyetem képzési kínálata minél jobban illeszkedjen a valós igényekhez, és javuljanak a friss diplomások elhelyezkedési esélyei. A projekt eredményeként mindezek érdekében a három egyetem közös módszertani alapokat hozott létre.

Projekt megnevezése: Az élettudományi- klinikai felsőoktatás gyakorlatorientált és hallgatóbarát korszerűsítése a vidéki képzőhelyek nemzetközi versenyképességének erősítésére

Projekt egyedi azonosítószáma: TÁMOP-4.1.1.C-13/1/KONV-2014-0001

Projekt kedvezményezettje: Debreceni Egyetem, Pécsi Tudományegyetem, Szegedi Tudományegyetem, Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Biológiai Kutatóközpont konzorciuma

Támogatás összege: 888.000.000

Támogatási intenzitás: 100%

Projekt kezdete: 2014.03.31.

Projekt befejezése: 2015.11.30.

Frissítés dátuma: 2018.06.25.


Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.