Hírek

18 ápr
Rangos elismerést kapott a DE kutatója
Talentum-díjat kapott Matta Csaba, a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Karának adjunktusa. A Nemzeti Tudósképző Akadémia (NTA) a kitüntetéssel a kutató kiemelkedő tudományos tevékenységét ismerte el.
18 ápr
A fogászati világ aktualitásai
Várhatóan több mint kétszáz fogorvos, szakdolgozó és fogorvostan-hallgató érkezik Debrecenbe az ország különböző részeiről hétvégén, a XXIV. Debreceni Fogászati Napokra, melyen a fogászati szakma elméleti, gyakorlati és oktatási aktualitásairól, eredményeiről is szó esik.
17 ápr
Jövőbe mutató partnerség
Több tudományterületen tervez kutatási együttműködést a Debreceni Egyetemmel a Németország öt vezető felsőoktatási intézménye között nyilvántartott Bonni Egyetem. A két intézmény az idegtudományok fejlődését és a kutatások összehangolását célzó NeurotechEU-programban megkezdett kooperációt bővíti, a kapcsolat kiterjesztéséről kétnapos debreceni látogatáson egyeztettek az egyetemi vezetők.
17 ápr
Ismerd meg az immunrendszered!
A Debreceni Egyetem kutatói és klinikusai tartottak ismeretterjesztő előadásokat középiskolásoknak az immunológia jelentőségéről és az immunológiai betegségekről. A programot az immunológia világnapjához kapcsolódóan rendezték meg kedden a DAB Székházban. A diákok az idei eseményen a terhességgel összefüggő immunológiai folyamatokról kaphattak áttekintést.
16 ápr
Elnöki megbízott a külföldi betegek ellátásáért
A külföldi betegek alapellátásának koordinálásáért, valamint orvosszakmai felügyeletéért és a szakterület fejlesztéséért felelős elnöki megbízottnak nevezte ki Papp Csabát, a DE KK Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézet igazgatóját Szabó Zoltán professzor, a Debreceni Egyetem Klinikai Központ elnöke.
16 ápr
Világszínvonalú fejlesztés a debreceni kardiológiai ellátásban
A Debreceni Egyetem Kardiológiai és Szívsebészeti Klinikáján hétfőn átadták azt a hibrid műtőt, ahol elsősorban speciális szívkatéteres beavatkozásokat végeznek, de alkalmas akár nyitott szívműtétek elvégzésére is. A legfejlettebb technológiát képviselő műtőt mintegy egymilliárd forintból alakították ki.
15 ápr
Szimpózium a Debreceni Egyetem mozgásszervrendszeri kutatásairól
A mozgásszervi megbetegedések korai diagnózisát és kezelését segíthetik a Debreceni Egyetemen végzett, a vázrendszeri rendellenességekkel, illetve őssejtekkel foglalkozó kutatások. A kutatócsoportok legújabb eredményeiket egy pénteki tudományos ülésen mutatták be.
15 ápr
Zenéből táplálkozó tudomány
A zeneművészettel, zenetudománnyal és zenepedagógiával foglalkozó kutatók, előadóművészek, tanárok tartottak szakmai eszmecserét és mutatták be legújabb kutatási eredményeiket a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar, valamint A Jövő Művészetéért Alapítvány által szervezett zenepedagógiai konferencián. Az eseményen többek között arról is szó volt, mit gondolnak a zenetanárok a művészeti és a zenei nevelés helyzetéről, valamint a szülők zeneoktatásban betöltött
12 ápr
Eszközfelajánlás a gyermekklinikának
A Debreceni Egyetem Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinika eszközparkja többek között testösszetétel-elemző mérleggel, EKG készülékkel és defibrillátorral bővült. Az eszközöket a Labtech Kft. ajánlotta fel a Gyermekklinika Alapítványa „Gyermekeinkért" alapítványnak. A cég emellett vizsgálóágyakat és bútorokat is adományozott az intézménynek.
10 ápr
Fulbright – az életre szóló lehetőség
A Debreceni Egyetem hallgatói és kutatói közül került ki hazánk legtöbb Fulbright ösztöndíjasa – hangzott el a világ legrangosabb ösztöndíjprogramjának idei pályázatait bemutató tájékoztatón a Debreceni Egyetem Nemzetközi Irodájában. A Fulbright révén évente 25 hazai hallgató, kutató, illetve oktató számára nyílik lehetőség tudományos kutatói munkára, szakmai tapasztalatszerzésre az Amerikai Egyesült Államokban.

Oldalak

Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.